RÓLUNK
Jelen Alapítvány a Magyarországon élő kisebbségeket, illetve a hátrányos helyzetű csoportokat kívánja támogatni.
Az Alapítvány célja egy együttműködő társadalom megteremtése, oktatási-nevelési, társadalomfejlesztési programok szervezése mind a fiatalok, mind a felnőttek számára, különös tekintettel a magyarországi kisebbségek és hátrányos helyzetű csoportok felzárkoztatására, a társadalomba való beilleszkedésének elősegítésére.
Az Alapítvány a szociális tevékenységén belül külön figyelmet fordít a Magyarországon élő kisebbségekkel, hátrányos helyzetű csoportokkal való kapcsolattartásra, a kisebbségeket, hátrányos helyzetű csoportokat érintő kérdések megvitatására, felvilágosító oktatások szervezésére, illetve ezen belül különösen a társadalom alapegységének, a családnak a támogatására, a társadalomba való beilleszkedés, felzárkoztatás, oktatás révén.
Az Alapítvány támogatni kívánja a Magyarországon élő kisebbségekkel, hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó kutatásokat, programokat. Már működő szervezeteket (pl. oktatási intézményeket, tánccsoportokat, művészeti műhelyeket, stb.), illetve ilyen szervezetek/intézmények létrehozásában maga is közreműködhet. Ezen tevékenységen belül az Alapítvány különös figyelmet fordít a magyarországi kisebbségek, hátrányos helyzetű csoportok kulturális örökségének megőrzésére, megóvására, illetve ezen tevékenysége kapcsán az Alapítvány segíti a kisebbségek, hátrányos helyzetű csoportok kulturális örökségének megőrzésére írányuló programokat, törekvéseket.
Az Alapítvány céljának megfelelően – tekintettel az 1997. évi CLVI. Tv. 26.§-ban írtakra – az alábbi közhasznú tevékenységeket folytatja:
- hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének segítése,
- szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása,
- a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység,
- nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
- gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet,
- tudományos tevékenység, kutatás,
- kulturális tevékenység,
- Kulturális örökség megóvása,
- közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető - szolgáltatások
|